Megint egy szokásos vasárnap délelőtt. Tanulás, meg minden. Igazából nem is bántam. Néha ez sem árt, elvégre tanulni vagyunk itt, vagy mifene. Délután sétálgattam kicsit a parkban, szokás szerint jelentéktelen dolgokon filozofálva. Azt hiszem, estig is kint maradtam volna, ha úgy öt óra tájban nem eredt volna el az eső. Nagy meglepetésemre a klubhelyiség mégis üres volt. Persze, a kastély is elég nagy, bárhova mehettek. Annál jobb - gondoltam, és vállat vontam. Leültem a kandalló előtti kanapéra és folytattam a kint megkezdett gondolatmenetet. Néhány perce épp azt próbáltam kitalálni, mit kéne tennem apámmal kapcsolatban. Így higgadtan átgondolva arra jutottam, ez így nem mehet tovább. És itt nemcsak a legutóbbira gondolok! Egyszerűen nem normális ez a helyzet. Igenis el kell érnem, hogy meghallgasson, az nem megoldás, hogy nem veszünk tudomást egymásról! - Nem tudom, milyen képet vághattam, mikor ezt így eldöntöttem magamban, de valaki rettentően jól szórakozott rajta. Halk, rövid, gúnyos kacaj, majd egy aggasztóan ismerős hang ütötte meg a fülem:
- Sikerült kiszemelned a következő áldozatodat, Királynőm? - villogó szemmel a hang irányába fordultam. Ahogy sejtettem: ugyanazzal a feketén örvénylő tekintettel néztem farkasszemet, amellyel anno a bálon találkoztam. Ezúttal jól megnéztem magamnak a hozzá tartozó arcot is. Elég sovány arc: olajbarna bőr; majdnem nagynak mondható, egyenes orr; nagy szemek; finom metszésű, vértelen ajkak, amelyek most gúnyos félmosolyra húzódtak. Nem láttam elég jól, mert árnyékban volt (időközben besötétedett), de a tűz halvány fényénél szokatlanul keménynek tűntek ennek a fiatal arcnak a vonásai.
- Miféle áldozatról beszélsz? - értetlenkedtem és növekvő érdeklődéssel fordultam a fiú felé. Ő kimért, ruganyos léptekkel közelebb jött, és leült mellém. Egy pillanatig a döbbenettől tágra nyílt szemmel meredtem rá, aztán gyorsan összeszedtem magam és igyekeztem kifejezéstelen képet vágni. Egyenes, vékony szálú, vállig érő haja ezüstfehér volt. De tényleg! Persze, tudom, talán nem nagy ügy, de én még életemben nem láttam ilyet. Észrevettem még valamit, amit eddig nem: a srácnak egy elég mély és nem is túl réginek tűnő forradás húzódott a homlokán.
- Tudod te azt nagyon jól. - szólalt meg, hangjából jéghideg megvetés áradt.
- Mit tudok? - kérdeztem immár teljesen összezavarodva. Hirtelen azt sem tudtam, miről van szó.
- Ne add itt az ártatlant! Meguntad azt a balfácán Munroe-t, mi? - sziszegte. Elképedve néztem rá, azt hittem, viccel, de az arca teljesen komoly volt. Azt hiszem, még a szám is tátva maradt, a következő pillanatban pedig elnevettem magam. Szó, ami szó, rég szórakoztam ilyen jól, alig bírtam abbahagyni.
- Elárulnád, mi ilyen mulatságos? - bosszankodott.
- Ez az egész! Bocs, hehe, de ez igazán elképesztő! Tényleg ezt gondolod rólam? - mivel nem szólt, csak hitetlenkedve pislogott azokkal a nagy fekete szemeivel, hozzátettem:
- Robertet pedig ne sértegesd! Egyébként akár hiszed, akár nem, barátok vagyunk.
- Ja, hogyne, persze. - húzta el a száját.
- Talán féltékeny vagy? - kötözködtem, bár elég nehezen tudom elképzelni, hogy valaki pont rám legyen féltékeny. Hirtelen egész közel hajolt hozzám, ijedten vettem észre, hogy a torkomban kezdett dobogni a szívem. Egy hosszú pillanatig csak néztünk egymás szemébe, míg végül megszólalt, olyan hangon, mintha legalábbis az ördög kísértette volna meg:
- Azt te csak szeretnéd! - azzal ugyanolyan hirtelen mozdulattal, mint az előbb, felemelkedett a helyéről. Fekete talárjában úgy festett, mint valami párduc. Számomra is érthetetlen módon egyszerre nagyon dühös lettem.
- Higgy, amit akarsz! - vontam vállat, és tekintetemet a kandallóban vidáman lobogó tűzre szegeztem. Hallottam, ahogy határozott léptekkel elindult a fiúk hálótermei felé vezető lépcsőn. Mozdulatlanul ültem a helyemen, mereven bámultam a lángokat és próbáltam megnyugodni. Kellett ez nekem? Dehát mit foglalkozom vele? Mért érdekel ennyire? - ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel gyötörtem magam egy ideig, persze hiába. Végül egy vállrándítással úgy döntöttem, elteszem magam holnapra. Azzal én is elindultam a lányok lépcsője felé.