Talán mégis anyámnak van igaza, mikor azt mondja: "a sors útjai kifürészhetetlenek".  Bár egy csomó egyéb közhelyet is felsorolhatnék,
ami ide illik. Mindjárt ki is fejtem, miért.
Tegnap azért nem írtam, mert nem történt semmi különös, várakozóállásba helyezkedtem, most előbb az Ikreken volt a sor. Először is az volt a feladatuk, hogy kipuhatolják, mit gondol PC Robról. Már ha gondol róla egyáltalán valamit. Elég nehéz ezt úgy megoldani, hogy ne fogjon gyanút, de Fred és George elég találékonynak bizonyultak, nem csalódtam bennük. Tegnap este el is mondták, hogy
PC-nek már egy ideje tetszik Rob. Arról, hogy van barátja, persze egy szót se ejtett. Nagyon szeretheti akkor ezt a Percyt - gondoltam cinikus félmosollyal, miközben a klubhelyiségben ültem és a kandalló tüzébe
bámultam. Aztán, fejemben a kész, bombabiztosnak tűnő tervvel, lelkemben pedig elszántsággal fölmentem a hálótermünkbe. Annyi szokatlan történt összesen, hogy az egyik szobatársnőm hozzám szólt.Na nem volt nagy dolog, gúnyosan affektálva megkérdezte, mi van velem mostanában, "úgy el vagyok varázsolva". Erre a többiek - akik persze füleltek - kuncogni kezdtek. Biztos az fájt nekik, hogy nem gubbasztok egyedül a könyveim között egész nap, mint eddig. Vidáman, bár kissé gonoszul mosolyogva vállat vontam, és nem törődtem velük tovább. Láttam, hogy kirázza őket a hideg, egyből
elment a kedvük a kacarászástól, hehe. Hát igen, mondták már, hogy a mosolyom tiszta apám...
Ma délután, mivel Péntek lévén kevesebb óránk is volt, meg a tanárok is nagyon mentek volna már, elég korán elkezdhettem a munka rám eső részén dolgozni. Óra után Rob azt mondta, sétáljunk egy kicsit a folyosón. Ez épp kapóra jött, gyorsan közöltem vele, hogy most nem érek rá, de fél óra múlva legyen a 3. emeleten, a zárolt rész ajtaja előtt. Arra mostanában Fricsen és a macskáján kívül senki sem jár. Ép jókor érkeztem a Griffendél-torony bejáratához, még láttam, amikor Fred PC-vel beszélt.
- Percy azt üzeni, fél óra múlva legyél a tiltott szárny bejáratánál! - vetette oda mintegy mellékesen. Tök profi! - gondoltam elégedetten, miközben figyeltem, ahogy PC unott, fancsali képpel elindul az ellenkező irányba.
- Látom, nem igazán fűti a szerelem a bátyád iránt! - léptem oda Fredhez. Időközben George is csatlakozott hozzánk.
- Szereztem muníciót! - kacsintott vidáman.
- Tudod, én megértem Penelopét - magyarázta Fred - , azt is csodálom, hogy eddig kibírta Percy mellett.
- Még van 20 percünk. Javaslom, készítsük elő a terepet! - váltottam témát, azzal elindultunk a lépcsőházba. Egy hatalmas festmény mögött rejtőztünk el egy kis fülkében. Szívesen megkérdeztem volna a fiúkat, honnan ismernek ilyen helyeket, de nem volt rá idő: Frics közeledett. George-nál már ott volt a trágyagránát, már épp dobásra lendítette a
kezét, amikor váratlanul placcsant valami Frics fején. Közvetlenül ezután csúfondáros, rikácsoló nevetés hallatszott, ami egyre messzebbről jött.
- Hóborc! - tátogtuk némán, de ujjongva. Ezzel garantáltan el lesz egy darabig az öreg - gondoltam, miközben a gondnok, nyomában Mrs. Norrisszal, morogva az egyre távolodó szellem után idult. Épp időben: ekkor érkezett meg Robert. Először körülnézett, és mikor meggyőződött róla, hogy nincs ott senki, türelmetlenül topogott, majd fel-alá kezdett járkálni, szemét mereven a padlóra szegezve. Ekkor ért oda kicsit késve PC, és egyenesen beleszaladt Robba. Sűrű bocsánatkérések közepette mindketten hátráltak egy lépést, aztán zavartan egymás szemébe néztek.
- Szia! - szólalt meg kisvártatva a fiú.
- Szia! - felelt a lány félénken, majd kis szünet után megkérdezte:
- Vársz valakit?
- Nos...öhm...tulajdonképpen igen. De nagyon úgy látszik, hogy elfeledkezett rólam.
- Aha, velem is hasonló a helyzet. -mosolyodott el PC. Ezek után pár percig beszélgettek, de tök halkan, így nem értettem, miről.  A hangokból meg az arckifejezésükből úgy láttam, valami udvarias csevely. Aztán el akartak menni, de megint összeütköztek, végül megtörtént, amiért ezt az egészet kiagyaltam: csókolóztak! Elég sokáig méghozzá! Nagy sokára Rob fátyolos hangon megkérdezte(érdekes, ezt tisztán hallottam):
- Most mi legyen? - s közben még mindig átölelve tartotta PC-t.
- Én örülnék, ha lenne folytatás. - felelte kacéran a csaj. Teljesen elképedtem! Ki sem néztem volna belőle. De Rob arca hirtelen megváltozott, láttam, hogy valami zavarja. Végül kibökte:
- És a...barátod?
- Ja, Percy? Miatta ne aggódj, soha nem tudná meg. - legyintett PC. Rob persze egyből elengedte és hátrébb lépett. Megütközve nézett a lányra, szemében vívódást láttam. Aztán megrázta a fejét és halkan, de határozottan csak ennyit mondott:
- Felejts el! - és már el is tűnt a folyosó végén. Az a kis hadd ne mondjam, mi pedig vállat vont és elindult az ellenkező irányba. Mire Rob a klubhelyiségünkbe ért, már ott voltam. Régen besötétedett már, az egyetlen fényforrás a kandallóban lobogó tűz volt. Biztos kint járt a parkban. Bár az sem lepne meg, ha az erdőbe ment volna. Kifürkészhetetlen, félelmetesen különös arcot vágott. Nagy nehezen megálltam, hogy ne siessek elé, nem tudtam, hogy reagálna. Odajött a tűzhöz. Szerencsére senki más nem tartózkodott a közelben, így zavartalanul beszélgethettünk.
- Ne haragudj, az egész az én hibám! - mondtam halkan. Egész délután mardosott a bűntudat és az aggodalom.
- Tudom, hogy csak jót akartál. - felelte ő szomorúan.
- Tudod? - értetlenkedtem. Halvány, szomorkás mosoly suhant át az arcán:
- Ahogy megláttam Penelopét, már tudtam. De nem haragszom - tette hozzá csendesen -, végső soron jobb, hogy így alakult. -bólintottam. Több magyarázatra nem volt szükség. Hosszú percekig ültünk egymás mellett csendben, a tűzbe bámulva. Végül Rob - először, mióta bejött a klubhelyiségbe - a szemembe nézett, és gúny nélkül, szomorúan ennyit mondott:
- Köszönöm. - azzal felment a fiúk hálótermébe vezető lépcsőn. Én sem maradtam ott tovább, nem volt értelme. Most itt ülök az ágyamon, kezemben a pennámmal és valami olyat érzek, amit eddig még soha: részvétet, megbánást. Na meg határtalan szomorúságot. Mintha mázsás súlyt tettek volna rám. Jó éjt. Remélem, a holnapi nap jobb lesz.