Connor Hunter jobban j�rt volna, ha soha nem sz�letik meg. Keserves k�nok k�zt j�tt a vil�gra egy elhagyatott londoni sik�torban, r�vid �ton egy szemetesben k�t�tt ki. Nem kellett az anyj�nak. Az ilyen csecsem�knek �ltal�ban k�t lehet�s�g�k van a j�v�j�kre n�zve: 1, meghalnak miel�tt megtal�ln�k �ket; 2, megtal�lj�k �ket, �s �rvah�zba ker�lnek. Connor Hunter m�g az els� lehet�s�gn�l is rosszabbul j�rt. Az anyja nem csak hirtelen elhat�roz�sb�l hagyta a szemetesben, el�re megegyezett egy ismeretlennel, aki renget p�nzt �g�rt a fi��rt.

�gy ker�lt Connor Voldemort nagy�r, a hal�lfal�k ur�nak szolg�lat�ba. Voldemortank m�r szinte az eg�sz var�zsl�vil�g beh�dolt. Connor szolg�latba helyez�se volt az els� l�p�se a mugli vil�g megh�d�t�s�nak �rdek�ben. Voldemort mind�ssze k�v�ncsi volt mennyit b�r egy egyszer� mugli gyerek.
Connor sokat b�rt, meglep�en sokat. Hamar kialakult a „v�dekez� rendszere” a curciatus �tok ellen, �s hamar megtanulta mit tegyen, ha Voldemort, vagy a Hal�lfal�k m�sokat k�noznak. Mindk�t esetben ugyan�gy viselkedett: kiz�rta agy�b�l a k�lvil�got, minden zajt, minden k�pet, minden szagot. Ilyenkor mind�ssze nagy feketes�get l�tott, f�l�ben, pedig egyenletes morajl�st hallott. A k�rd�s az, hogy Connor vajon mi�rt nem egy illatos, vir�gokkal bor�tott, z�ldell� mez�t, vagy m�s idilli k�pet k�pzelt el. Erre nagyon egyszer� a v�lasz, Connor sose l�tott hasonl�t. Nem tal�lkozott m�ssal, csak borzalommal, k�nnal, gy�l�lettel.

A legnehezebben azt viselte, mikor Voldemort m�sokat k�nzott, �s neki azt v�gig kellett n�znie. Egyszer Voldemort egy embert olyan brutalit�ssal gy�t�rt, hogy m�g Connor sem tudta sz�m�zni agy�b�l a l�tv�nyt �s az �v�lt�seket. Ekkor csukott szemmel, be fogott f�llel toporz�kolni �s sik�tozni kezdett. Ennek meg volt az eredm�nye, Voldemort egy egyszer� adava kedvar�val v�get vetett az �ldozat �let�nek, ez ut�n azonban Connort vette el�.
– Figyelj j�l, Hunter! – suttogta Voldemort a legr�miszt�bb hangj�n – Ha �n azt akarom, hogy n�zd, hogyan k�nzok egy embert, akkor n�zed. Meg�rtetted?
Connor riadt szemekkel b�lintott, sohasem sz�lt egy sz�t sem, a Hal�lfal�k n�m�nak gondolt�k. S�t, t�bben azt fejtett�k, hogy esetleg valami baj van az agy�val. Voldemort azonban tudta, hogy teljesen norm�lis, �s tal�n besz�lni is tudna, ha akarna, az �lete tette olyann�, amilyen lett.
– Curcio! – ki�ltotta. Connor ugyan�gy reag�lt az �tokra, mint m�skor, f�ldre rogyott �s eg�sz test�ben remegett, nem sikoltozott. A fej�ben nem volt m�s, mint nagy fekete �ress�g, f�jdalmat szinte alig �rzett.

Egy nap a F�nix Rendje par�nyi csoportja t�mad�st ind�tott Voldemort �s a Hal�lfal�k ellen. A c�l Connor megment�se volt, nem t�rhett�k, hogy egy �rtatlan mugli gyermeknek kell Voldemort t�m�ntelen haragj�t, gonoszs�g�t elviselnie.

Siker�lt Connort magukkal vinni. Egy var�zsl� csal�d vette mag�hoz. T�r�dtek vele, gondoskodtak r�la �s szerett�k (tal�n csak az�rt mert tudt�k mennyi k�nt kellet elviselnie…). Connor azonban f�lt a csal�dt�l, nem �rtette a viselked�s�ket. Nem akarta, hogy hozz� �rjenek, vagy meg�lelj�k. Jobban f�lt a kedves csal�dt�l, mint Voldemortt�l, �t m�r j�l ismerte. Elhat�rozta, hogy megsz�kik, �s megkeresi Voldemortot.

K�nnyen sz�k�tt meg, �jszaka, mikor s�t�t volt �s az eg�sz csal�d m�lyen aludt, Connor kim�szott a h�z egyik f�ldszinti ablak�n. Azt�n futott, futott, ahogy csak tudott, meg akarta tal�lni Voldemortot, pedig tudta semmi el�nye nem sz�rmazhat bel�le. V�g�l egy Hal�lfal� tal�lt r�, aki azonnal Voldemorthoz vitte. K�vetkezett a „szok�sos” k�nz�s, de Connor szinte �r�lt, hogy minden �gy t�rt�nik, ahogy azel�tt. �lete visszat�rt a r�gi, megszokott ker�kv�g�sba…

Egy h�v�s �szi �jjelen k�t Hal�lfal� egy n�t �s egy f�rfit vezetett Voldemort el�. Connor felismerte �ket, az a csal�d volt, akik olyan furcs�n k�zel�tettek hozz�.
- L�m… l�m –kezdte Voldemort – Hunter, n�zd csak itt van a p�tpap�d �s a p�tmam�d. H�t nem kedves t�l�k, hogy elj�ttek megl�togatni?
Connor f�ltette a k�t embert, pedig nem is oly r�g m�g rettegett t�l�k.
– Butler – fordult Voldemort a f�rfihez –mindig is tudtam, hogy bolond vagy. Nem �rtem mi�rt pont az �n „kedves kis” szolg�mat akartad fiadnak fogadni.
– Meg akartam menteni t�led! – �v�lt�tte a f�rfi.
– �rdekes… t�letek megsz�k�tt, �s hozz�m j�tt vissza.
– Szeg�ny gyereknek m�r annyi sz�rny�s�get kellett �t�lnie, hogy m�r azt sem tudja, mi az a szeretet – mondta halkan a n�.
– Igen… lehet, de mindegy. Hunter lett a v�gzetetek, itt az orra el�tt fogtok meghalni!
Voldemort felemelte a p�lc�j�t, �s a n� fel� suhintott.
- Ada…
Connor fej�ben gyorsan peregetek az eml�kek, a n�, ahogy mosolyogva reggelit k�sz�t neki, vagy amint este j� �jszak�t k�v�n neki �s betakarja. R�j�tt hogy a n� �s a f�rfi j�t akart neki, nagyon j�t. Voldemort nem �lheti meg �ket. A z�ld sug�rnyal�b m�r majdnem el�rte a n�t, mikor Connor r�d�bbent mit kell tennie. Beugrott az �tok �s a n� k�z�… nem �rzett semmit, a pillanat m�ve volt az eg�sz, de tal�n ez volt �lete legboldogabb pillanata…