Azt hiszem, az elmúlt néhány hét jellemzi eddigi életemet is. Nem azért nem írtam, mert elfelejtettem, vagy mert más dolgom volt, egyszerűen csak nem volt mit. Egyhangúan peregtek a napok, mint a Tiltott Rengeteg fáinak megsárgult, megbarnult, és egyéb őszi színt öltött levelei. Robbal nem beszélgettem túl sokst, úgy láttam, most a hallgatásomra van szüksége. Sok esős délutánt ültünk végig a könyvtárban a házi fölé görnyedve, vagy a klubhelyiségben a kandalló tüzébe bámulva, anélkül, hogy egy szót is szóltunk volna egymáshoz.
Mégis úgy érzem, jót tett neki, hogy mellette voltam. Mikor rám pillantott, sokszor halvány mosoly suhant át az arcán. Azért hamarosan visszanyerte az életkedvét, főleg, mert elkezdődtek a kviddics-edzések is.  Olykor kimentem a pályára, megnézni, ahogy játszik, de nem túl gyakran, nem akartam elvonni a figyelmét. Mikor ott voltam, folyton ökörködött. Esténként átváltoztam és szép időben az erdőben, esős éjszakákon az alagsor végtelennek tűnő, sötét kazamatáiban kóboroltam.(Ezért jó mardisnak lenni!) Ma reggel végre megkaptam a levelet, amit szeptember eleje óta várok anyámtól. Őszintén szólva erről már majdnem elfeledkeztem. A levél így szól:

Drága Kislányom!

Bár ezeket a dolgokat nem levélben akartam közölni Veled, számítottam rá, hogy meg fogod kérdezni. Ha nem ismernélek eléggé, várnék vele, míg hazajössz, de mivel tudom, milyen kis türelmetlen vagy, leírok mindent szép sorjában.
Az egyik, amit nem mondatm el Neked, az, hogy részben magyar származású vagyok: édesapám (a Te nagypapád) magyar volt. Legjobb barátnőmmel, Anne-nel felnőtt korunkban is mindig magyarul beszéltünk. Ő időközben hozzáment Jasper Munroe-hoz, és született egy fiuk, Robert. Egy évvel később születtél Te. Ezután is tartottuk a kapcsolatot, bár Anne férje nem nézte ezt jó szemmel. Azt hiszem, könnyelmű bolondnak tartott engem. Te és a kis Robert gyakran játszottatok együtt, és közben egy keverék nyelvet használtatok, amit ti találtatok ki, és persze csak ti értettétek. Olyan kis aranyosak voltatok! Ne húzd a szádat, ez az igazság! Hároméves lehettél, amikor Anne váratlanul megbetegedett. Legalábbis ezt mondták. Néhány héten belül belehalt. Gyanús volt nekem ez az egész ügy, de nem kérdeztem semmit, és nagyon kérlek, Te se feszegesd a témát! Jobb ez így mostmár. Sok-sok év telt el azóta, kapcsolatunk a családdal megszakadt. A magyar nyelvről mindig Anne jutott eszembe, és főként vele beszéltünk így, ezért mostanra leszoktam róla. Te elég rosszul élted meg ezt az egészet, különösen az elszakadást a kis barátodtól.
Többé egyetlen magyar szót sem hallottam tőled, ennek ellenére biztos voltam benne, hogy nem felejtetted el.
Van még valami, amit nem mondtam el. Talán nem szép dolog tőlem, hogy megemlítem, de úgy érzem, tartozom - tartozunk Neked ennyivel.
Apádról van szó, ez azonban tényleg nem egy olyan dolog, amit levélben közölnék. Úgy vélem, jobb lenne, ha tőle tudnád meg, személyesen. Nyugodtan kérdezd csak meg, ha vonakodna, hivatkozz rám!
Remélem, minden kérdésedre választ adtam. Ha nem, feltétlenül írj, de édesapádat is megkérdezheted. Akár hiszed, akár nem, örülnék, ha javulna a kapcsolatotok. Remélem, jól vagy, bár mindig tudtál vigyázni magadra.

1991. szeptember 29.
                                                                                      Szeretettel ölel:
                                                                                            Édesanyád

U.I.: Küldtem egy kis meglepetést, gondoltam, örülni fogsz.

A levélhez tartozó csomagot csak ekkor vettem észre, de kibontatlanul félretettem. Közben Rob kíváncsian leskelődött a vállam fölött (magasságomat figyelembe véve ez nem volt nehéz). Rövid habozás után odaadtam neki a levelet, mondván:
- Olvasd el, szerintem rád is tartozik. - ahogy olvasott, úgy változott az arckifejezése: először meglepettséget, majd örömöt, szomorúságot, végül kíváncsiságot tükrözött.
- Te tudtál ezekről? - kérdeztem, mikor visszaadta a levelet. Ő gondterhelt arccal megrázta a fejét, pillantása a semmibe révedt. A délelőtt eseménytelenül, a délután ismét csendben telt. Ez mégsem az a nyomasztó, komor csend volt, mint eddig, várakozást éreztem a levegőben. Alighanem újabb eseménydús időszak következik.