Még jó, hogy tanultam valamennyit számmisztikára, sejtettem, hogy röpdogát írunk. Hehe, a többiek persze a jóslástan dogával voltak elfoglalva. Én azt még harmadikban leadtam, nem bírtam azt a sarlatán Trelawneyt elviselni. Anyám úgyis megtanította ezeket nekem már rég. Jut eszembe, küldtem neki baglyot azzal a magyar-dologgal kapcsolatban. Remélem, hamar válaszol.
Délután, ahogy beléptem a könyvtárba, rögtön találkozott a tekintetem Rob szomorú pillantásával. Láttam rajta, hogy már megint padlón van. Lehet, hogy másnak föl se tűnne, nagyon tartja magát, csak a szeme olyan szomorú. Odamentem hozzá és leültem mellé. Egyellőre nem szóltam semmit, nem tudtam, mit mondjak. Végül ő maga kezdte el:
- Szánalmas vagyok, igaz?
- Ugyan már, hogy lennél? Nem is látszik rajtad, hogy ki vagy bukva. - bizonygattam.
- De te mégis látod. - mosolygott kesernyésen.
- Mert ismerlek. - magam is meglepődtem ezen a beszólásomon, de nem akartam ezzel foglalkozni, inkább folytattam:
- Nem mondod el, mi a baj?
- De. Csak ne nevess ki! Mert tudom, hogy nem nagy dolog, de mégis annyira letört. - itt kicsit habozott, de biztató pillantásomra nyelt egyet, és folytatta:
- Ma is láttam őt. Egy másik sráccal, kéz a kézben. Én ezt már nem bírom! Életemben nem voltam még féltékeny. Rohadt érzés!
- Na, nyugi, azért még nincs veszve minden, segítek!
- Nem tudsz.
- De tudnék, ha megmondanád, ki az!
- Nem!
- Mért nem?! - éreztem, hogy ez fontos pillanat. Hirtelen, mintha megállt volna az idő, tapintani lehetett a feszültséget. Nagy sokára eltűntek a ráncok a homlokáról, elmosolyodott és így szólt:
- Mindened, miben hittél még, semmivé legyen, hulljon szét, ha elárulsz engem! - Dehát ez egy Ossian-számból van! Köpni-nyelni nem tudtam, végül nagy nehezen kinyögtem:
- Persze, minimum. Szavamat adom. Na akkor?
- Hát jó: Penelope Clearwater. - súgta a fülembe, majd hozzátette:
- Na, kint van! - nehéz ügy, gondoltam, de nem mondtam ki hangosan.
- Másnak nem is mondtad még el? - kérdeztem inkább.
- Kinek mondtam volna?
- Nem tudom.
- Talán furcsán hangzik, főleg egy fiútól, de úgy érzem, mintha már legalább ezer éve barátok lennénk.
- Nekem is olyan. Ami meg ezt az...ügyet illeti, majd kitalálunk valamit, nem olyan vészes, hidd el!
- Kösz a biztatást. Nem is tudom, mi lenne velem nélküled.
- Ugyanez, sőt! Na, mostmár tanulnom is kellene valamit. Majd még beszélünk! - búcsúztam. Ezután egész nap ezen az Ossian-dolgon törtem a fejem. Nameg Penelopén. Ötödéves griffendéles. Azzal a pojáca Percy Weasleyvel jár már ősidők óta. Nem tudom, mit lehetne tenni. Teljes csőd, mindkét fronton. Majd még konzultálok az illetékesekkel. Na, jó éjt, naplóm, késő van!