Szeptember 6. Minket fél a suli
Remy Potter 2004.07.01. 18:12
Folyik egy kis vér is...:)De sajna nem sok...:(
Ahhoz képest, mikor aludtam el, korán ébredtem. Ahogy a mellettem lévő éjjeliszekrényre pillantottam, egy talárt, egy kis könyvet és egy fekete borítékban levő levelet találtam. Amint észrevettem, a többiekkel sem volt ez másképp. Natasha kezdett ébredezni, aztán a többiek is. Felültem, kibontottam a borítékot, kivettem belőle a sárga pergament. Cirkalmas, de határozott írással ez állt rajta:
"A talárt átalakíttattuk úgy, hogy a szárnyuk kiférjen belőle. A kis könyv egy holdnapló az elkövetkező száz évre. Remélem hasznukat veszik.
Bettina Granger,
igazgatónő"
-Hé, Vérszem!- hallatszott Jennis hangja.-Te is kaptál ilyen király talárt?
-Aha-válszoltam.
Felöltöztünk, és elindultunk a Nagyterem felé. Az úton találkoztam a fattyúval. Végignézett, mintha három fejem lett volna.
-Te meg ki vagy?-kérdezte.
'Nem ismert meg'-gondoltam.
-Én vagyok az, fattyú-mondtam negédes hangon. Most már biztos voltam benne, hogy tudja kivel áll szemben.
-Fú!-mondta egy másik hang.-Ki a fene ez az... izé?
Egy lángvörös hajú Griffendélest pillantottam meg. Azonnal felismertem. Ő volt Ronald Weasley.
-Ő nem egy izé, hanem egy Syren-mondta egy fölényes lányhang.
Hermione Granger volt az okoskodó.
-Mi van fattyú, hermelin, vízlipatkány?
-És mi van te randa eldeformálódott szörnyeteg? Valaki kinyitotta a ketreced ajtaját?- kérdezte a fattyú.
Hihetetlenül dühös lettem. Odamentem hozzá, és nekilöktem a falnak. Lefogtam egyik kezemmel, a másikkal pedig homloka felé közelítettem. Kinyújtottam egyik karmom, és a sebhelyébe mélyesztettem. Végigkarmoltam a villám-alakot. A vér végigcsordult fájdalomtól eltorzult arcán. Elájult. Két "barátja" nem mert semmit tenni, csak megrökönyödve figyelték a jelenetet.
-Tanuljátok meg:-mondtam-nem szabad szórakozni a Syrenekkel.
Majd otthagytam a földön heverő fattyút vízlipatkánnyal és hermelinnel.
Négyen egymás mellett bementünk a Nagyterembe. Éreztem, ahogy minden szempár ránk szegeződik. Nem érdekelt. Leültünk. Az igazgatónő felállt.
-Az iskolában immáron négy Syren is tanul-mondta.-Bánjatok velük kesztyűs kézzel! A Syreneknek különleges képességeik vannak. Látnak a sötétben, tudnak repülni és kétszer annyi a manájuk, mint egyébként.
Erre mind egymásra néztünk, izgatott tekintettel.
-Ezeken kívül, kiváló az igazságérzetük. Gyakran megérzik, ha valaki hazudik. De!
Hát persze, az a de.
-Kegyetlenek is lesznek.
'Ennyi az egész?'-gondoltam.
-Aki megsérti őket, vagy barátaikat, azt azonnal megbünteti, és nem bánik velük finoman! Úgyhogy óvakodjatok négy Syrenünk feldühítésétől. Hangsúlyozom viszont, hogy ártatlanokat sosem bántanak. És... kérlek benneteket, ne ítéljetek a külső alapján.
'Csúcs!'-gondoltam.
-Hé, csajok!-suttogtam.-Egy esti kiruccanás?
Kaján mosolyuk félreérthetetlen volt.
-Tudtam, hogy egyszer úgyis bekövetkezik ez-hallottam Rick hangját.
Ránéztem, egyenesen a szemébe. Éreztem, hogy igazat mond.
-Akkor miért nem szóltál?-kérdeztem.
-Mert nem tudtam mikor-válaszolt őszintén.
Nem írok többet, mert megyek órára. Pá!
|